Can Tho-ból Phu Quoc szigete felé – a még mindig tartó Holdújév ünnepének köszönhetően – buszjegyet csak egy éjszakai (hajnali 3-as indulás!) buszra sikerült „foglalni”. Azt is egy borzasztóan recsegő telefonon, egy angolul szerényen beszélő diszpécsertől. Ázsiáról lévén szó, annak, hogy az éjszaka közepén tényleg jön értünk egy busz a szállodánkhoz –körülbelül 60% esélyt adtunk. De jött!
Igaz, némi késéssel, de elindultunk. Reggel 7 órakor már Rach Giá városában voltunk, ahonnan a komp indul a szigetre. Itt közölték velünk, hogy aznapra már minden jegy elkelt. Hatalmas küzdelmek árán végül egy kompjegy-üzértől mégis sikerült két jegyet szerezni a délutáni hajóra. Cirka másfélszeres áron. A következő négyórás várakozás alatt aztán láttuk, hogy járhattunk volna rosszabbul is: a később érkezőknek már kétszer annyiba került ugyanaz a jegy.
A kompon kaptunk némi ízelítőt a vietnami popzenéből. Zámbó Jimmy hangzás, Peter Andre külsővel. A szöveget nyilván nem értettük, de a videoklip egy vietnami propaganda kisfilmnek tűnt. Két és fél óra kompozás után megérkeztünk a szigetre, ahol elvittek minket busszal a szállásunkra. Ez egy „homestay” volt a világ végének tűnő földúton, de mégsem olyan messze a központtól. A homestay-ek interneten is foglalható szálláshelyek – az otthoni családi vendégházak helyi megfelelői. Előnyük, hogy olcsók és változatosak. Láthatod, hogyan élnek a helyiek, tulajdonképpen egy épületben laksz velük. Házigazdánk egészen jól beszélt angolul, ami Vietnamban nem megszokott. Még a turistás helyeken sem. Három éjszakára béreltünk, úgy éreztük jó lesz újra tengerparton henyélni Angkor és Ho Chi Minh után.
Phu Quoc Vietnam legnagyobb szigete, ezért robogót béreltünk három napra, hogy így járjuk körbe, megnézve a strandokat és az egyéb látványosságokat. Kellett is a motor, mert nagy távolságok vannak. Snorkeleztünk és úszkáltunk a sziget számos öblében a valóban smaragdszínű tengerben, ami kellemesen hűsített a 35 fokban. Ha mindenképpen szeretnénk a „smaragd sziget” jelzőnél maradni, akkor azt azért hozzátennénk, hogy ez amolyan csiszolatlan smaragd. Persze Thaiföld után elég magasan volt a mérce, de nem hisszük, hogy túl nagyok lettek volna az elvárásaink. Strandjai akár gyönyörűek is lehetnének, ha a helyi lakosság és a belföldi turisták nem szemetelnének mindenhol gátlástanul. Minden strandon tüzet raknak és spontán grilleznek. Ami egyébként – a füstöt leszámítva – nem is lenne akkora probléma, ha nem hagynának maguk után egy rakás hulladékot. Hihetetlen módon rombolják a környezetüket: szemrebbenés nélkül dobálnak bármit az erdőbe, a tengerbe, a folyókba. Ezt látják a felnőttektől a gyerekek, így az ördögi kör be is zárul. A pálmafákkal, finom gyümölcsökkel és elképesztő mennyiségű változatos tengeri ételekkel valóban „gazdagok”, szépek és fehér homokosak a strandok, de – mint utaltunk is rá fentebb – a szemetelés nagyot ront az élményen. Még mindig a Holdújév miatt (ráadásul a legszebbnek kikiáltott strandon) akkora tömeg volt, mint augusztusban Siófokon. A drágább tengerparti resortokban persze rend és tisztaság honol, de szigorúan csak a határáig. Rajta kívül ismét szembesül az ember a dél-vietnami valósággal.
A szigeten amúgy óriási építkezések vannak folyamatban. Komplett városrészeket fognak felhúzni a következő években. A terv az, hogy egy Phuket-szerű turistaparadicsommá tegyék az egészet. Ez egyfelől nyilván gáz, másrészt viszont kimondottan jót tenne a szigetnek, ha a beruházások révén meghonosodna némi nyugati típusú vendéglátó- és környezeti kultúra is. Mert ez így mifélénknek alig élvezhető. Arról nem is beszélve, hogy az ember szinte ugyanilyen áron Thaiföldön sokkal jobbat kap.
A tengerpartok mellett voltunk egy nemzeti parkban is, célzottan egy vízesés miatt, ami esős évszakban biztos nagyobb és látványosabb, de az odajutás élmény volt. Nagyon szép helyen, egy trópusi esőerdőben helyezkedik el, egy kellemes gyalogtúrával könnyedén elérhető, és a belépő sem drága: kb. 2 dollár. Vállalkozóbb szelleműek meg is mártózhatnak benne, én is lehűtöttem magam, vízesésben zuhanyozni mindig nagyon király.
A park másik érdekessége a különböző pontokon elhelyezett „szobrok” voltak. Voltak itt indiánok, mindenféle állatok, meg más, ilyen-olyan furcsaságok is. Nekünk annyira nem jött át a dolog, de a helyiek előszeretettel fotózkodtak velük.
A sziget másik jellegzetessége a bors és a borsfarmok. Meglátogattunk mi is egyet, és élvezettel legeltük a zöld borsot a karókra felfuttatott növényekről. Nagyon jó ízű ebben a friss állapotában. A helyiek előszeretettel használják az ételeikben is még zölden, nyersen is.
Be lehet fizetni különböző túrákra a környező szigetekre. Mi ezt kihagytuk. Egyrészt nem is olcsó, és amúgy Thaiföldet nem tudná überelni. Meg aztán – látva Phu Quoc-on az állapotokat a környezet tisztasága terén – nem sok jóra számíthattunk. Így is nagyon jól éreztük magunkat a nagy szabadságot nyújtó robogóval, amivel keresztül-kasul és körbe is járható a sziget.
A négy nap alatt rápihentünk a következő 24 órás utazásra immáron észak felé.
Fotók: Horváth Tamás
