Már megint egy film díszleteiben vagyunk. Valami kalózos, vagy Custo kapitányos. A kék tengeren hajózunk egy összefüggő sziklafal felé. Közelebb érve a sziklák folytonossága megtörik, és kirajzolódik egyenként a sok-sok sziget. Aztán mintha csak valami titkos térkép alapján keresnénk az elásott kincsek szigetét, lavírozunk a hajónkkal a dzsungellel borított szigetek között. A Hạ Long-öbölben vagyunk.

    Van északon Vietnamnak egy hegyek között megbújó mesebeli völgye ­- Sapa. A harapnivaló, sejtelmes reggeli ködben a táj teljesen láthatatlan marad az ember szeme előtt. Aztán mintha csak a nap sugarai megnyitnának valami titkos átjárót egy másik világba, eléd tárul a mesebeli völgy. Ha A gyűrűk ura viet film lett volna, meggyőződésem, hogy itt lett volna Frodo falucskája.

    Következő megállónk szintén az UNESCO világörökség része, mégpedig a Phong Nha-Ke Bang Nemzeti Park. Vietnamban egyébként is valósággal egymást érik, az UNESCO-s – mind kulturális, mind természeti – helyszínek. 

     A nemzeti park területén találhatóak Ázsia legidősebb karszt hegységei amelyek cirka 400 millió évesek. A hegyek földalatti folyókat, és több mint 300 barlangot rejtenek magunkban, melyek összhossza eléri a 70 kilométert. Igaz, ezek is csak becsült adatok, a feltárások jelenleg is folynak, a 70-ből eddig mindössze 4,5 km-t sikerült úgy-ahogy felderíteni.

 Son Doong

Vélhetően a legnagyobb a világon

     2009-ben amerikai szpeleológusok (barlang kutatók)  itt fedezték fel a világ vélhetően legnagyobb barlangját a Son Doongot. A barlang átlagos szélessége és magassága 80 méter, de akadnak benne 200 méter magas termek is! „Saját” folyója, és kis „dzsungele” is van, és néha – bármennyire is furcsának tűnhet: még felhők is kialakulnak benne. Természetesen mi abban a hitben éltünk, hogy ezt a nagy barlangot meglátogatva, majd ilyen látványban lesz részünk:

   Elhatároztuk, hogy a Phu Quoc szigetén töltött négy nap pihenés és csavargás után belehúzunk.  Kompoztunk, buszoztunk, Saigonból pedig egy huszárvágással átrepültük a fél országot. Körülbelül 26 óra utazással – szó szerint földön, vízen – levegőben eljutottunk Közép-Vietnamba, a Hoi An nevű városkába. 

   Előtte, éjjel volt ugyan három óra pihenőnk Ho Si Minh-város repülőterén. Ami viszont kevésnek bizonyult. Szóval kellőképpen kifacsarva, kosztól ragadva, félkómás állapotban reggel hét körül betoppantunk az előzetesen lefoglalt szállásunkra. Vendéglátóink kedvesek voltak, nem problémáztak a korai érkezéssel. Meg hát ebből élnek, gyaníthatóan jobban is, mint az itteni átlag. Lerítt rólunk, hogy semmire nem vágyunk jobban egy zuhanynál és néhány óra alvásnál. Délután besétáltunk az óvárosba enni valamit és ismerkedni a hellyel. Ebbe aztán mindkettőnk beleszerettet – szinte az első pillantásra. Ezért foglaltunk is a vendégházunkban még egy éjszakát, hogy legyen időnk erre a kis gyöngyszemre.