Következő megállónk szintén az UNESCO világörökség része, mégpedig a Phong Nha-Ke Bang Nemzeti Park. Vietnamban egyébként is valósággal egymást érik, az UNESCO-s – mind kulturális, mind természeti – helyszínek. 

     A nemzeti park területén találhatóak Ázsia legidősebb karszt hegységei amelyek cirka 400 millió évesek. A hegyek földalatti folyókat, és több mint 300 barlangot rejtenek magunkban, melyek összhossza eléri a 70 kilométert. Igaz, ezek is csak becsült adatok, a feltárások jelenleg is folynak, a 70-ből eddig mindössze 4,5 km-t sikerült úgy-ahogy felderíteni.

 Son Doong

Vélhetően a legnagyobb a világon

     2009-ben amerikai szpeleológusok (barlang kutatók)  itt fedezték fel a világ vélhetően legnagyobb barlangját a Son Doongot. A barlang átlagos szélessége és magassága 80 méter, de akadnak benne 200 méter magas termek is! „Saját” folyója, és kis „dzsungele” is van, és néha – bármennyire is furcsának tűnhet: még felhők is kialakulnak benne. Természetesen mi abban a hitben éltünk, hogy ezt a nagy barlangot meglátogatva, majd ilyen látványban lesz részünk:

De mégsem....Mint kiderült a Son Doong Cave csak egy ötnapos felfedező expedíció keretében látogatható meg, aminek a költsége fejenként 3000 dollárra rúg, és évente körülbelül 200 embernek van engedélyezve a bejárás. A barlang nagyon nehezen közelíthető meg: a bejárathoz szakadékba kell leereszkedni kötélen, bent sziklán kell fölfelé mászni, valamint olykor csónakkal kell továbbhaladni. Az előbbiek miatt ilyen költséges ez, no meg – mint kiderült – a túrák szervezése egyetlen cég kizárólagos monopóliuma. Nem kell tartaniuk a konkurenciától. Így csaj jártunk ott, ahol a világ legnagyobb barlangja van. Azért akad itt e nélkül is bőven látnivaló. A nagyobb barlangok közül jelenleg három látogatható: a Phong Nha Cave, a Paradise Cave és a Dark Cave.

Phong Nha - Varázslatos mesevilág

  A Phong Nha barlang érdekessége, hogy tele van vízzel, így csak csónakkal látogatható. A csónakok a faluból indulnak a barlanghoz, amit 30 perc alatt érnek el. Jellegzetes vietnami látképpel már ez a csónakázás is nagyon hangulatos: zöldellő rizsföldek a karszthegyek tövében, halászó helyiek, legelésző vízi bölények teszik változatossá és mégis egyedivé a nem mindennapi látványt. Maga a barlangban való csónakázás ideje nem túl hosszú, kb. 15 perc. Viszont a sztalagmitok vízből kimagasodó változatos formái nagyon különleges hangulatúvá teszik ezt a túrát. Siklasz csónakkal a síri csöndben cseppköveket kerülgetve. Varázslatos mesevilág. 

   Dark Cave 

A Sötét Barlang eléréséhez robogóra kell ülni, és néhány falu elhagyása után fel kell kúszni a hegyre. Már maga az út oda is csodaszép. Az ember szinte irigyli a helyieket, hogy reggel ilyen látványra ébredhetnek.

   Mint azt a neve is mutatja a Dark Cave sötét, bár a barlangokra egyébként sem jellemző a nagy világosság és fényáradat.A Dark Cave annyira nem is hosszú, és cseppkövei sincsenek. Így hát az üzemeltetőknek ki kellett találni valamit, ami becsalogatja a turistákat. Ezt – kivételesen – jól megoldották. Gyakorlatilag kialakítottak egy kalandparkot a barlang látogatóinak. Ténylegesen ez úgy működött, hogy először fürdőruhára vetkőzve egy drótkötél-pályán kellett átcsúszni a folyó másik partjára. Onnan úszva közelítettük meg a barlang bejáratát, ahonnan gyalogosan folytattuk tovább utunkat egy lámpás sisakkal. A többivel ellentétben a hegység ezen részén a kőzet sokkal lágyabb és agyagosabb. Ennek köszönhetően a barlang belső falai teljesen sárosak, és a legbelső elérhető pontja egy mellkasig érő iszapfürdő. Itt kb. 20 percen keresztül lebeghettünk az iszapban, ami kivételes élmény volt, még soha nem csináltunk ilyet! Mire nyakig saras lett mindenki, kivezettek minket a barlangból, ahol lemosakodhattál a jéghideg vízben, és kajakokba ülve eleveztünk a barlangba vezető hegyi folyón kifelé, hogy újra drótkötélen csúszva ugráljunk a vízbe. Játszóház nagyoknak. Jó móka volt.

   Ide nem tudtunk magunkkal fényképezőgépet vinni, és GoPronk sem volt, így nincs saját fotó, de az alábbi- mások által készített video egész jól visszaadja az élményt:

  Paradise Cave

    A nagyközönség számára elérhető barlangok közül ez volt a gyöngyszem. Olyan, igazán barlanghangulata volt, a méretei meg – ámulatba ejtőek. (Ezt tartották korábban Vietnam legnagyobb barlangjának, míg föl nem fedezték a Son Doongot.) Hatalmas termek, színes – ezer formájú – cseppkövek a plafonról lógva, és a földből kinőve. Nézve az óriási köveket, egyszerűen hihetetlennek tűnik, hogy ez mind – a természet „véletlen” műve. Holdbéli táj az egész. A barlang amúgy nem adja könnyen magát. A Dark Cave közelében van, és szintén csak robogóval vagy más komolyabb járművel közelíthető meg. A bicikli csak nagyon elszántaknak javallott: nem egyet láttunk visszafordulni az emberpróbáló szerpentines úton. A robogózás után vár még a látogatóra egy félórás gyaloglás, melynek az utolsó szakasza kemény hegymenet. Hát hiába – a szépségért szenvedni kell.

Mivel minket sürgetett az idő – két nap után tovább kellett állnunk –, de olyan vidék volt ez, ahol akár egy hetet is szívesen eltöltenél. Szerencsére Hoi An óta egyre több ilyen „maradnék még” hely jött szembe.

    Utolsó esténken ismét fölszálltunk arra a bizonyos „alvós” buszra, és elindultunk Ninh Binh felé. A buszt valamelyest túlfoglalták, ami náluk abszolút megszokott. Így be kellett rakni a pót-fekhelyeket. Matrac a padlón – ennyi. Több társaság is üzemeltet ilyen buszokat, és mindegyiket WIFI-vel hirdetik, de mi még eggyel sem találkoztunk, amin működött is volna. Ráadásul szerintünk direkt olyan „személyzetet” (merthogy a sofőr mellett itt mindig van legalább egy kísérő) raknak a buszokra, akik egy betűt sem értenek angolul, hogy „a hülye” turistának még esélye se legyen kérdezősködni. Egyszer egy lány az orrom előtt érdeklődött a WIFI kódról, és a sofőr szó szerint kiabálva zavarta a helyére. A buszok további érdekessége, hogy a jegy rájuk amolyan szabadáras, mint nagyon sok minden egyéb itt. Simán előfordulhat, hogy két sarokkal odébb meglátod feleannyiért a még meleg jegyedet, aztán a buszon találkozol olyannal, aki meg kétszer annyit fizetett érte mint te. Itt tényleg nem 20-30%-os különbségek vannak, hanem 50-100%. Lehet, hogy a kelleténél többet hozzuk szóba ezt a buszt, de mivel vietnami utunkat folyamatosan végigkísérte, az élmény masszív részévé vált. Összességében több éjszakát töltöttünk ilyen buszokon, mint bármely másik szállásunkon.

Ninh Binh

Hajnali 5 órakor le is rakott minket a busz Ninh Binh városában. Rajtunk, és a szemétből reggeliző patkányokon kívül egy lélek nem volt az utcán. Így megtalálni a hotelt, azért kihívás! Az eső persze szakadt, mintha csak a drámai hatás kedvéért tenné, érezd még elveszettebbül magad. Némi botorkálás után megtaláltuk az éppen hogy csak ébredező piacot, ahol kaptunk némi útbaigazítást. Ilyenkor az ember örül egy magabiztos kézmozdulatnak is az irányt illetően, később alakul majd a többi. Az a később kb. 10 perc múlva érkezett el, amikor is továbbra sem láttuk egy utcanévtáblán sem a miénket. Ekkor olyan kedvességekben volt részünk, mint eddig még egyszer sem tapasztaltunk ebben az országban, de otthon is ritka. A srác, akit megszólítottunk – ahelyett hogy lerázott volna minket – egy laza fejmozdulattal, vette a fáradságot, és a mobil neten keresztül kikereste a címünket. Ezek után a társasághoz közben csatlakozó két robogós mögé fölültettek minket és elvittek a hotelünkhöz. Föl sem tudtunk ocsúdni a szituból, a motorosok már el is tűntek. Azóta is zavar, hogy nem tudtuk eléggé megköszönni. Furcsák amúgy a vietnami emberek. Azok kedvesek igazán, akiknek nem fűződik érdekük hozzád, akiknek meg majdhogynem munkaköri kötelessége lenne,  – no ők pont nem azok.

Szerencsénkre a szálloda sem csinált problémát a korai check-in-ből, és fölmehettünk rögtön a szobánkba.

Tam Coc

Ninh Binh-ben egyébként azért álltunk meg, hogy megnézzük a Tam Coc néven futó látványosságot. A Tam Coc – egy rizsföldekkel és karszt hegyekkel szegélyezett folyóág, amin az út kisebb grottokon (vízzel elárasztott barlangokon) vezet keresztül. Tudom, felmerülhet a kérdés, hogy nem unjuk-e még a sziklás rizsföldeket, de a válasz az, hogy nem! Tényleg elképesztőek. Bemégy a kis csónakoddal a föléd magasodó óriások alá, és csak ámulsz. Ez már megint olyan táj, ami csak mozifilmekben van. A borítóképünket adó fotó szintén itt készült.

Sajnos az idővel nem volt szerencsénk. Szürke, ködös, színtelen volt minden, de így is hatalmas élmény. A csónak-kapitányok közül a mienk hatalmas arc volt. Vigyorgott ránk végig a klasszikus vietnami mosollyal és közben meg lábbal evezett, mintha csak vízibiciklit hajtana. A legtöbbjük egyébként lábbal evez, a fiatalabbak meg közben nyomkodják az IPHON-jukat.

A Tam Coc barlangokon kívül a túra része volt még egy irtó régi pagoda, ami állítólag Vietnam első temploma, illetve még egy barlang. Ez a barlang tulajdonképpen egy történeti park része, ahol a barlangon kívül van egy lépcső a Sárkány Hegyre. Ez az a hegy, ahonnan lenézhetünk arra a völgyre, amiben az imént csónakáztunk. Kb. 200 darab termetes lépcsőfok. A kilátás a tetejéről tényleg jó volt. Szép időben valószínűleg elképesztő lenne.

Ezt a három megállós túrát a szállodánkban vásároltuk. A hajnali érkezés után még lepihentünk, így – jó későn kelve – ez tűnt a legoptimálisabb megoldásnak. Mint ahogy a nap további részében kiderült, tulajdonképpen vásároltunk egy taxit, ami elvisz a helyszínre, megvár, aztán továbbvisz. A

„túravezetőnk” ugyanis semmit nem beszélt angolul, sőt volt olyan, hogy még nekünk kellet várni rá, mert közben elment kicsit a dolgait intézni. A sofőrünk volt amúgy a szálloda éjszakai recepciósa is. Valószínűleg családi vállalkozás az egész szálloda, mint sok másik. Apa sofőr, anya takarít meg főz, a gyerek meg recepciózik – mert csak ő beszél angolul.

Mivel Vietnamban még nem ültünk vonaton, ezért elhatároztuk, hogy a Hanoiig tartó 100 kilométeres utat ezzel tesszük meg. A vonat meglepően modern, és kényelmes volt...