Rövid kambodzsai látogatásunk után Vietnam felé vettük az irányt. Az indulás nem volt zökkenőmentes, mivel az előző esti nemzetközi ”csapatépítő” kultúrprogram mellékhatásai még élénken éltek bennünk. Szintén ennek tudható be, hogy majdnem lekéstük a buszunkat, viszont cserébe szinte az egész 11 órás utazást Saigonig végigaludtuk.

    Vietnam kígyószerűen húzódik meg a Dél-Kínai Tenger teljes nyugati partszakaszán, éppen hogy csak elvágva Laoszt a tengeri kijárattól. Észak-déli kiterjedésű ország lévén jó hosszú, de keskeny. Turista szempontból igen praktikus, mivel könnyen bejárható. Az ember vagy föntről indul lefelé, vagy fordítva. A helyzetet tovább könnyíti, hogy a két végében található a 2 legjelentősebb város is Hanoi – a főváros, illetve Ho Chi Minh (Saigon) a kereskedelmi központ.

    Mi Saigonba, a Kambodzsához közelebb eső déli nagyvárosba érkeztünk. Az időzítést kicsit elszúrtuk, mivel pont a kínai újév másnapjára sikerült megérkeznünk. Tehát pont lemaradtunk a nagy utcabálról, viszont negatív hatásait még jó ideig éreztük. A Holdújév Kelet- Ázsiában az év legnagyobb ünnepe. (A Wiki szerint a világ népességének 1/4-e számára a legnagyobb ünnep.) Szűkebb értelemben két nap, tágabban pedig két hét a hossza. Aki teheti, ilyenkor veszi ki éves szabadságát, és utazik nyaralni, családot-, barátot látogatni. Márpedig 94 millióból azért akad aki teheti. Minket ez annyiban érintett, hogy óriási tömegek voltak a tömegközlekedési eszközökön, (amik a vasutat leszámítva magáncégeket jelentenek) jóval magasabb áraik voltak az egyes viszonylatoknak, vagy pedig teljesen elfogytak a jegyek.

     Mivel a Vietnamról szóló útikönyvünk csapni valónak bizonyult, ezért a látnivalókat az internetről böngésztük össze. Délen két dolgot ajánlottak megtekintésre, a Mekong Deltát és Phu Quoc szigetét.

Mekong Delta

      A Mekong Delta mintegy 39 000 négyzetkilométernyi területet takar (több mint Magyarország területének 1/3-a). Ennek a deltának a központja Can Tho városa. Saigonból már másnap elindultunk Can Tho-ba amely Vietnam 4. legnagyobb városa 1 200 000 lakossal és nemzetközi repülőtérrel. Úgy terveztük, hogy a deltában hajózva úszó piacokat és falvakat, „vízi életmódot” folytató népeket és hétköznapjaikat fogjuk látni. Ez a tervünk hiú ábrándnak bizonyult. Befizettünk ugyan egy hajós Mekong néző túrára, de ez nagyon alulmúlta az elvárásainkat. Ezt a túrát leginkább az otthoni időseknek szervezett TV-Shoppos buszos kirándulásokhoz tudnám hasonlítani. Ázsiai kivitelben ez úgy nézett ki, hogy nagyjából 10 percenként kikötöttünk, vásárlás, vagy evés- ivás céljából. Elviekben látnunk kellett volna úszó piacot. meg a rizstészta készítő manufaktúrát, amik az ünnep miatt a gyakorlatban nem üzemeltek. Persze vásárolni azért tudtál. Természetesen az a vietnámi néni, akitől a túrát megvettük, simán a szemünkbe hazudott előző nap, bár ez a későbbiekben még igen sokszor előfordult ebben az országban.

    Ugyan elképzelhetőnek tartjuk, hogy jobb szervezésben ez a program érdekes tud lenni, de az a határozott véleményünk, hogy nem érdemes időt pazarolni a Mekong Deltára. Ahhoz képest, amit nyújt messze van, és köszönő viszonyban sincs azzal, amit az ember elképzel és elvár. Nem voltak romantikus illúzióink a romlatlan vidéki életről, de az a mocsok és szenny, amit itt két óra alatt láttunk erős emlékeket hagyott bennünk. Képzeld el, hogy egy szervezett túra keretében elvisznek téged Borsod valamelyik mély-szegénységben élő zsákfalujába.

    A miliőt híven visszaadja annak az étteremnek a mellékhelyisége, ahova a hajókázás során FOGYASZTÁS céljából vittek minket. Az ott a lyukban a Mekong. Innen pár méterre a helyiek mosakodtak és fogat mostak ugyanebben a vízben.

A túra végén leginkább annak örültünk, hogy nem fizettünk sokat érte (5$ fejenként), de volt olyan, akinek ugyanez majdnem 3 x annyiért lett eladva.

Can Thoban még kaptunk némi ízelítőt a helyiek újév ünnepléséből. Valahogy úgy kell elképzelni a dolgot, mint a Debreceni Virágkarnevál és a régi Május 1. felvonulások keveréke ünnepi díszkivilágítással a háttérben. Egy hosszú utca tele virágból és műagyagból kirakott installációkkal, amelyeknél a szorgos vietnámi munkás-kéz és ipar gyümölcseit méltatják. Mindezt olyan fényáradatban, amely mögött a karácsonyi Andrássy út messze elbújhat.

Hát ők így ünnepelnek.

   Ha élményben nem is, de tapasztalatokban mindenképpen gazdagabban hagytuk el Can Tho városát következő úti célunk felé, amely Vietnam legnépszerűbb nyaraló szigete, a smaragd sziget, Phu Quoch volt.

 Fotók: Horváth Tamás