Fővároshoz illendően Hanoi valóban Vietnam esszenciája.Önmaga kontrasztjai jellemzik az egész országot. Egyszerre nagyvárosi, és vidéki; kívülről kaotikus a maga belső rendjével; egyszerre parkos, és rettentően szmogos. Az élhetetlennek tűnő város milliós tömegek lakhelye. Nappal folyamatosan nyüzsgő, késő este bezáró metropolisz.

1976. július 2-tól – vagyis az északi és déli országrész egyesítésével – Hanoi ismét az egész Vietnam fővárosa lett. Lakossága több mint 7 millió fő. Északon, a Vörös-folyó jobb partján épült ki igazi nagyvárossá, dél-kelet-ázsiai specialitásokkal. A Vörös-folyó fölött átível az Eiffel által tervezett Long Bien híd is, bár szerintem a tervező úr nem erre a munkájára volt a legbüszkébb.

Hanoi éghajlata kevésbé forró, télen 16C-20C, a nyári időszakban pedig 25C-30C fok között van van.

     Látnivalók szempontjából gazdagabb mint Ho Chi Minh. Vannak régi műemlékei, mint például az Irodalom Temploma és az Egylábú Pagoda, és van egy teljes kerülete a régi negyed, amely nevéhez méltóan tele van apró régi kereskedőházakkal. Mivel ez a kerület a turizmus központja is, annyira el vannak árasztva az utcák árusokkal és büfésekkel, hogy napközben ezekből a régi házikókból szinte semmi sem látszik.

Vannak újabb kori látnivalók is, mint például a Hoa Lo börtön, amit még a franciák emeltek a gyarmati időszakban. Ide zárták többek között a függetlenségi mozgalom aktivistáit is. Később ugyanitt tartották fogva az amerikai katonákat is. A börtönben berendezett múzeum koncepciója is erre a két időszakra épül. A tárlat elején láncra vert bábukkal, magánzárkákkal és nyaktilóval szemléletesen bemutatják a franciák kegyetlenkedéseit, majd ezek kontrasztja gyanánt láthatunk egy filmet arról, hogy milyen jó dolguk volt itt az amerikai hadifoglyoknak. Kártyázhattak, levelet írhattak, szabadon beszélgethettek, és a film szerint itt meg is változott a gondolkodásuk. Belátták, hogy milyen bűnt követtek el a vietnami nép ellen, ezeket nagyon megbánták, és rájöttek, hogy milyen gaz az ő imperialista gonosz kormányuk. Kétlem, hogy egy hadifogoly erre ugyanígy emlékszik.

A börtön mellett akad itt Ho Chi Minh mauzóleum, meg Lenin-szobor is. A Lenin-szobor gyerekkorom díszletének a kelléke, kis kommunista nosztalgia. Ho Chi Minh állítólag azt szerette volna, ha elhamvasztják és családi körben eltemetik, de ez nem felelt meg a korszellemnek. A népnek hős kellett, aki mindig vele van, így hát szovjet mintára. "Ho Apó” is kapott egy nagy mauzóleumot, ahol a mai napig megtekinthető bebalzsamozott teste, de csak délelőtt 11­ig. Ha már így alakult, rakhatták volna az egészet, mondjuk, Ho Chi Minh­be, a róla elnevezett városba...

    Mint ahogy az kommunista országhoz illik, van itt természetesen katonai múzeum aknavetőkkel, vadászgépekkel. Az ilyen múzeumokat gyakran a legképtelenebb helyekre teszik. Hueban pl. az 500 éves óváros kellős közepén volt elhelyezve. Nem mulasztják el kis táblán feltüntetni azt sem, hogy az adott fegyver hány amerikai vadászgépet szedett le.    

    Hanoiban több nagy tó is van. Bár szerintem nincsenek eléggé kiaknázva a tavak adta lehetőségek, de némelyik partja igen hangulatos. A tavak közül a Hoan Kiem Tónak kiemelt szerep jut. Egyfelől vieteknek is megvan a saját Excaliburjuk. Hanoi történelmében – vagy inkább legendáriumában – van egy sztori, amire természetesen immáron turista-látványosság épül. A XV. században, akkori király, Le Loi kemény csatát vívott a kínai betolakodók ellen. A legenda szerint a Mennyei Erők adtak neki egy bűvös kardot, hogy legyőzhesse az ellenséget. A győzelem után a Hoan Kiem tóban a király visszaadta a kardot a teknősbékának, úgymond, ha igazán szükség lesz rá, majd visszahozza...

   Elhelyezkedése révén ennek a tónak van amúgy a legpezsgőbb élete. Már kora hajnalban megtelik sportoló helyiekkel. A hajnalt azt itt szó szerint kell érteni: Sapából való érkezésünkkor reggel 4 és 6 között egy itteni padon kellett meghúzni magunkat reggelig, mert az égvilágon semmi sincs nyitva ilyenkor. Míg eleinte csak a patkányok rohangáltak körülöttünk, később rövid idő alatt megtelt a tópart tornázó, futó, gyalogló, GYÚRÓ emberekkel. Nem tudjuk elképzelni, hogy mi vesz rá bárkit is arra, hogy felkeljen reggel 4­-kor mozogni. A tippünk az, hogy csak ekkor van viszonylag jó levegő a városban.

A helyiek mellett sok a turista is a környéken, mivel az Old Quarter peremén van a tó. Van a közelben két vízi bábszínház és közkedvelt esküvői fotós helyszín is. Volt olyan este, amikor 1,5 óra leforgása alatt nyolc fotózásba futottunk bele.

Hanoi utcaképére ugyanúgy jellemzőek a hatalmas sugárutak, mint ahogy a szűk kis utcák. Többsávos utakról nyílnak az apró fénytelen sikátorok beláthatatlan hálózatai. (Tamást egyszer egy ilyen sikátor végén lévő falhoz kísérték oda, amikor a helyi büfé mosdója felől érdeklődött) Míg az út egyik oldalán, ott a turistákkal elárasztott régi negyed, a túloldalon egy másik világba csöppensz. Sehol egy fehér ember, rád is furán néznek, hogy mit keresel itt. Néhány szűk utcácskával a hátad mögött pedig ott találod magad egy favellákra emlékeztető „szegény soron” – fa- meg bádogkunyhókkal, tyúkokkal, szinte az utcán elő emberekkel. S mindez a főváros közepén. Valamivel beljebb, Tamás itt kapott hajvágást egy helyi -- angolul természetesen nem beszélő – fodrásztól. Kép alapján dolgozott a srác – egész jól, átszámítva kb. 1 300 forintért .

Hanoi nyüzsög, kora reggeltől este, közel 11­-ig, de szigorúan csak eddig, aztán elnéptelenedik az egész város. 10­-kor már alig lehet élelmet találni, 11-­kor bezár a Burger King is, 12-­kor meg a bárok is. Rendőrautó pásztázza az utcákat, ellenőrizve a rendelet betartását. Akik tovább akarnak inni – ezek jellemzően a hátizsákos nyugati turisták – azokat egy kísérő csoportosan átkíséri valami külön engedéllyel rendelkező italmérő helyre, ahol még 1­-2 óráig fogyaszthatnak.

Hanoi egyik jellegzetessége a város közepén átmenő vasút. A keskeny nyomtávú vonal kettészeli a belvárost, nincs kerítés a sínek mentén, és a vonat nagyon közel, a házaktól 1 méterre halad el.

A kötött pályás tömegközlekedés ezzel ki is merül itt. Van néhány busz járat, de a legtöbb ember robogóval mozog. A mintegy 7 milliós városban naponta 4 millió ember ül motorra. Ennek köszönhetően Hanoi hírhedt a dugóiról és a kaotikus közlekedéséről.Ez az óriási szám meg is látszik a város levegőjének a minőségén. Kék eget itt ritkán látsz.

 A kötelező látványosságok után a legjobb dolog amit tehetsz Hanoiban, az az hogy beülsz egy kávézóba és csodálkozva bámulod az utcai forgatagot. Elnézve az robogósok tengerét vegyülve a vállukon rúddal egyensúlyozó árusokkal...nem fér a fejedbe, hogy hogy a fenébe működik mindez? Milyen 5-ik érzékkel kell itt rendelkezni a mindennapi túléléshez? 

És mégis...működik.

Fotók: Horváth Tamás