Saigon hallatára mindenkinek háborús filmek napalm füstös jelenetei jutnak eszébe: fejkendős vietkongok, dzsungel, apacs helikopterek, hajsza egy zöldségpiacon. Fülünkben felcseng a Jóóóó reggelt Vietnam felkiáltás Robbin Williams magyar hangján, majd pedig elindul a Let the sunshine in fülbemászó dallama képzeletbeli hangszórónkon....és ennyi. Tudatunkban ez a város csak a múltban létezik, jelene nincs. A háború árnyékában azonban a néhai Saigon igazi metropolisszá, gazdasági központtá nőtte ki magát, melynek utcáin sétálgatva vajmi kevés dolog emlékezet a terhes múltra.
Északi testvérével, Hanoival sok hasonlóságot mutat – hasonló, több mint tízmilliós lélekszám, szintén folyóparti tájolás stb. –, de ne tévesszenek meg senkit a külsőségek! A két város hangulata teljesen más.
Ha egy szóval kellene kifejezni, a különbséget, azt mondanám, hogy Saigon olyan mediterrán. Kora reggeltől késő estig pörög. Louis Voutton, Gucci, Chanel, nagyvilági éttermek, és európai focit közvetítő pubok- ajtajukban dekoratív, lengél öltözött „hostess lányokkal” várják a turistákat. Az utóbbi helyeken aztán hajnalig megy a buli, és vélhetően folyatódik is nyugati vendég hotelszobájában. Ha több kell a mámorhoz, bármilyen kábítószer pillalantok alatt beszerezhető. Napközben is zajlik az élet- a város utcái megtelnek büfékkel, piacokkal, árusokkal, és persze robogókkal.
Igazi trópusi klímája révén, gyakran áthatja a levegőt a rothadt gyümölcs és szemét orrfacsaró szaga, mégis magávalragadó a város pörgése, és gazdagsága a vietnami átlaghoz képest. Gazdasági fölénye Hanoival szemben nagyon szembetűnő. A belvárosban egymást érik a luxusszállodák, és a luxusautók. Nemhogy Ázsiában, de európai nagyvárosok utcáin sem láttunk ennyi felső kategóriás új mercit, Aston Martint, Land Rovert rohangálni. Úgy tűnik a Mercedes a menő, mert Audiból és BMWből viszonylag kevés volt. Sőt láttunk egy Maybach Zeppelint is, ami azért tényleg ritka, és ironikus is egy magát kommunistának mondó országban.
Saigon nevezetességei közé tartozik a viktoriánus korabeli posta épülete, és az ő közvetlen szomszédságában lévő Notre Dame is, amik egy délutáni séta alkalmával kényelmesen megtekinthetők. Napközben jól esett andalogni ezek, és a felhőkarcolók árnyékában meghúzódó klasszikus, keskeny vietnami házacskák között.
Mi a városban éppen Tamás napján, a Nőnap előestéjén jártunk, és mintha csak neki szeretnének kedveskedni, a lányok felöltöztek a klasszikus vietnami viseletbe, (ami meg kell jegyeznünk nagyon csinos) a közelgő Nőnapra készülődve, aminek kommunista ünnep révén itt nagy a hagyománya. Pózolva fotósoknak, elképesztő hangulatot varázsoltak az utcának.
Este az Operaház közelében lévő, éttermekkel és luxusszállodákkal szegélyezett tér igazi közösségi helyszínné változott- megtelt sétálgató helyiekkel, street danceelő csoportokkal, örömzenélő gitáros fiatalokkal. Nagyon szuper hangulatot teremtve a forró nyári estének. Itt láttunk először olyat, amit máshol igen ritkán Vietnamban- hogy a helyiek kávézáson és teázáson kívül valami mást is tudnak csinálni a szabadidejükben.
Később magunkat magyar fotósoknak kiadva felkéredzkedtünk néhány szálloda és étterem tetőteraszára éjszakai fényeket fotózni.
Ho Cho Minhben a multikulti révén nagyon változatos a paletta éttermek terén is. A pho-k megszámlálhatatlan változata mellett, a legtöbb nemzet étele megtalálható. Az egyik utcában találtunk egy igazi görög (a tulaj görög volt) éttermet, ahol tökéletes gyrost ettünk. Jobb volt mint az őshazában. A tzatziki meg egyenesen zseniális volt- életemben nem ettem ilyen jót. Érdemes nyitott szemmel járni, mert ilyen gyöngyszemekre lehet bukkanni. Még ilyet is látni:
Saigon 2016-ban nem háborúzik, él és virul, tárt karokkal és barátságos vietnami mosollyal vár mindenkit.
Fotók: Tamás Horváth
